„Mens sana in corpore sano” azaz „Ép testben ép lélek” tartja a sokszor emlegetett, szinte már elcsépelt közmondás. Sokszor csak akkor kapunk észbe, amikor már nyakunkon a baj és veszélyben az egészségünk. Pedig egy kis odafigyeléssel sokat tehetünk azért, hogy a fent említett közmondás ne csak egy sokat emlegetett üres mondat legyen. Ehhez nyújthatnak egy kis segítséget a gyógynövények is. A gyógynövényekre, a nevükből adódóan is, sokszor csak akkor gondolunk, ha már utolért minket valamilyen betegség, amitől minél hamarabb szabadulni szeretnénk. Pedig, ha egy kicsit hamarább nyúlunk utánuk, akkor lehet, hogy megelőzhettük volna a bajt, ugyanis a gyógynövények sokkal többfélék és sokkal több rejlik bennük, mint azt elsőre hinnénk. Persze itt most nem az örökélet és -fiatalság elixírjének titkos összetevőire gondolok, egyszerűen csak szeretnék néhány egyszerű ötletet adni, ahhoz, hogy hogyan lehet észrevétlenül becsempészni ezeket a csodás növényeket hétköznapjainkba. Ehhez a mit-hogyan-miért hármasára alapozva bemutatnék egy gyógynövényekkel átszőtt példa napot.
Reggel
Ébredés után kezdhetjük a reggelt egy csésze zöld teával (Camellia sinensis ). Gondolom, ezzel most nem mondtam valami nagy újdonságot, hiszen a tea a második leggyakrabban fogyasztott folyadék a víz után és szinte mindenki ismeri koffein, teofillin és teobromin tartalmának köszönhető élénkítő hatását. Sok gondolkodás után mégis csak úgy döntöttem, hogy a zöld tea forrázatát javaslom reggeli ébresztő gyanánt, mert magamból kiindulva önáltatás lenne azt hinnem, hogy jól indulhat egy nap valamilyen központi idegrendszert stimuláló frissítő ital nélkül. Élénkítő tulajdonságán kívül mégis mi szól még a zöld tea fogyasztása mellet? A fent említett alkaloidokon kívül a tealevelek sok egyéb, az emberi szervezet működésére jótékony hatású vegyületet is tartalmaznak (polifenolok, aminosavak, poliszaharidok, vitaminok stb.), melyeknek köszönhetően forrázatuk mérsékelt fogyasztásával számos betegség (légúti, máj, szív-és érrendszeri betegségek, 2-es típusú cukorbetegség) kialakulása megelőzhető. Fontosnak tartom kiemelni még az immunrendszer erősítő hatását.
Akiknek, velem ellentétben nincs szükségük reggel semmilyen agyserkentő italra, felfrissülhet egy pohár citromos (Citrus limon) víz elfogyasztásával, amely szintén fellendíti az immunrendszert, segít csökkenteni a vírusos fertőzések kialakulását, tisztítja a szervezetet és segíthet a fölösleges kilóktól történő megszabadulásban is.
Délelőtt
És ha már szóba került az immunrendszer, akkor még tovább támogathatjuk egészséges működését, ha a napi folyadékbevitelünk egy részét a vadrózsa (Rosa spp.) magas C-vitamin tartalmú terméséből, közismertebb nevén csipkebogyóból készített teával vagy szörppel fedezzük.
Hasonló hatást érhetünk el kakukkfű tea (Thymus spp.) fogyasztásával is, ami azon felül, hogy javítja szervezetünk ellenálló-képességét csökkenti a légzőszervi megbetegedések kialakulásának esélyét is.
Délben
Egy kiadós ebéd után, nehéz gyomorral nem könnyű visszatérni napi feladatainkhoz. Ezen segíthet, ha az ebédet egy pohár bazsalikomos-gyömbéres limonádéval (Ocimum basilicum , Zingiber officinale, Citrus limon) öblítjük le. E frissítő ital ereje a felhasznált három növény emésztést elősegítő hatóanyagaiban rejlik, melyek felgyorsítják az emésztési folyamatokat és ennek köszönhetően hamarabb megszabadulhatunk a telt-gyomor érzésétől. Enyhítik a puffadás, hasi görcsök okozta panaszokat. Valamint a gyömbér csökkenti a hányinger kialakulásának esélyét.
Délután
Ha a nap előrehaladtával veszítünk egy kicsit a reggeli lendületünkből a rozmaring (Rosmarinus officinalis) segíthet visszanyerni szellemi frissességünket. Néhány csepp rozmaring illóolaj párologtatásával fokozhatjuk koncentrációs és emlékező képességünket. A mentális aktivitás fokozása mellet a rozmaring illatanyagai csökkentik az idegi feszültséget és a stressz szintet.
Este
Egy intenzív nap végén a citromfűlevél – komlótoboz -hársfavirág (Melissa officinalis, Humulus lupulus, Tilia spp.) keverékéből készül tea elkortyolgatása segíthet ellazulni, megpihenni megalapozva ezzel egy nyugodt, pihentető éjszakát. Mind három növény különböző mértékben nyugtató, stresszoldó, szorongásgátló hatású és forrázatuk fogyasztása segít leküzdeni az álmatlanságot. Testet -lelket nyugtató a levendula illóolaja (Lavandula spp.) is. Néhány csepp belőle a fürdővizünkbe vagy párnánkra és könnyebben jön álom a szemünkre. És egy nyugodt, mélyen átaludt éjszaka után frissen, újult erővel kezdhetjük a következő napot.
A felsoroltakon kívül még rengeteg gyógynövény és felhasználási módjuk létezik, mellyel kiegyensúlyozottabbá tehetjük hétköznapjainkat. Használatukat személyre szabottan illeszthetjük be napjainkba, figyelembe véve saját ízlésvilágunkat, egészségi állapotunkat, szellemi és fizikai aktivitásunkat is. Hiszen mi is olyan sokfélék vagyunk, mint a gyógynövények.
Felhasznált irodalom és források:
- https://www.newdirectionsaromatics.com/blog/products/all-about-rosemary-oil.html
- https://dilstonphysicgarden.com/thyme/
- A.B. Sharangi. Medicinal and therapeutic potentialities of tea (Camellia sinensis L.) – A review. Food Research International 42 (2009) 529–535
- Marta Klimek-Szczykutowicz, Agnieszka Szopa and Halina Ekiert. Citrus limon (Lemon) Phenomenon—A Review of the Chemistry, Pharmacological Properties, Applications in the Modern Pharmaceutical, Food, and Cosmetics Industries, and Biotechnological Studies. Plants 2020, 9, 119; doi:10.3390/plants9010119
- Kaj Winther, Anne Sophie Vinther Hansen, Joan Campbell-Tofte. Bioactive ingredients of rose hips (Rosa canina L) with special reference to antioxidative and anti-inflammatory properties: in vitro studies- review. Botanics: Targets and Therapy 2016:6 11–23
- Nguyen Hoang Anh et.al. Ginger on Human Health: A Comprehensive Systematic Review of 109 Randomized Controlled Trials-review. Nutrients 2020, 12, 157; doi:10.3390/nu12010157
- Jana Olsovska et. al. Humulus Lupulus L. (hops)- a valuable source of compounds with bioactive effects for future therapies. Mil. Med. Sci. Lett. (Voj. Zdrav. Listy) 2016, vol. 85(1), p. 19-30 ISSN 0372-7025 DOI: 10.31482/mmsl.2016.004